Ha ismered a betűket, és össze is tudod olvasni, akkor már csak a legfontosabb van hátra: megérteni azt, amit olvasol.
A programok a hangoztató-, elemző-, összetevő-, szótagoló olvasástanítási módszer alapján készültek, minden olvasástanítási programhoz illeszthetők.
|
A programok a hangoztató-, elemző-, összetevő-, szótagoló olvasástanítási módszer alapján készültek, minden olvasástanítási programhoz illeszthetők.
A tanulás alapja a szövegértés. Erre van szükségünk, ha magyart, törit tanulunk, vagy később, amikor könyvet, újságot olvasunk. Ez az az alap, amelynek hiányában bizony előfordulhat később, hogy a tanulás-ból magolás lesz.
A magolás pedig azt jelenti, hogy a gyereknek fogalma sincs, mit tanult (és ezért nem is érdekli). No, de még nem késő! A szövegértés készsége is gyakorolható, és ez a gyakorlás a manókkal és a kedves kis mesékkel igazán élvezetes lehet.
A betűk megismerése és az összeolvasás után a ManóSorozat olvasással foglalkozó harmadik tagja a szövegértést gyakoroltatja.
| |
| |
Útmutató: Segédlet a pedagógusoknak, szülőknek, amely tartalmazza a feladatok célját, megoldási lehetőségeit, valamint javaslatokat a megoldás menetére










