|

TIPPEK ÉS TANÁCSOK
7.
Nyelvoktató programok
Lopva
Angolul 1-2-3
A Czobor-Horlai-féle angol nyelvkönyv anyagát dolgozták fel három
lemezen multimédiás eszközökkel az English by Stealth programban. Megtekinthetjük
feliratozott rajzfilmen a lecke anyagát, majd utána az adott témával kapcsolatos
feladatokat oldhatunk meg.
feladatok
olyan ismétlő módon gyakoroltatják be az angol nyelvi kifejezéseket, a
nyelvtant, hogy először unalmasnak tűnhet. Amikor azonban azt vesszük
észre, hogy kapásból tudunk már válaszolni a nehezebbnek tűnő kérdésekre
is, akkor látjuk be, hogy milyen jó is ez a program. A feladatokhoz elektronikus
levelezés útján tanári segítséget is kérhetünk. (Részletesen lásd az interneten:
www.profi-media.com címen.)
Képes szótár: PICDIC
több nyelven
A PICDIC
nem egy korhoz kötött program, mivel a nagyobb gyerekek is találhatnak
benne olyan témákat, amelyekben szeretnék szókincsüket bővíteni. A képes
szótárnak elérhető az angol, német és francia változata is.
Szavak és kifejezések tanulására használhatjuk. Először a kép egyes elemeire
kattintva meghallgathatjuk az adott szót, a felbukkanó feliratban pedig
elolvashatjuk az adott szó jelentését, alakjait és változatait. A tesztek
pedig segítenek a tudásunk felmérésében. Családtagoknak versengésre is
lehetőséget ad.
Videós gyakorlatok:
ClipDIC CD-ROM-ok
A ClipDIC
nevű videóalapú multimédiás nyelvoktató programok már kifejezetten haladóknak
javasolt program, amelyben feliratozott videofájlokat tekinthetünk és
hallgathatunk meg.
Móricz
Attila
|