HVG 2003 október

Egér az óvodában

A legifjabb generáció által szabad prédának tekintett családi számítógépekkel való első, spontán találkozások hasznáról, káráról, illetve a szakszerű megismertetés módszereiről ma még megoszlanak a vélemények. Szoftverek azért már erre is születtek.


Kapcsolatfelvételi kísérlet. A gép nem bébiszitter

Óvodások nyüzsögnek a tarka, állat-minlákkal díszített számítógépek körül. Egyikük a monitor előtt csücsül, keze az egéren, és áhítattal figyel a gépből gyerekhangon érkező utasításra: „Válogasd külön kosárba a gyümölcsöket és a zöldségeketl" Az újdondász géphasználó már húzná is az egérrel az uborkái a gyümölcsöskosár felé, ám az éber kortárs kibicek hangos tiltakozással korrigálnak. A müvelet nemrégiben egy körúti számítástechnikai szaküzletben zajlott, ahol immár különtermet is nyitottak óvodáskorú gyerekek és szüleik számára. Nem véletlenül: egy nemrég végzett vizsgálat szerint az óvodába járó 3-6 éves gyerekek egyharmada spontánkodott már odahaza a billentyűkön. Az említett felmérés - melyről Török Balázs oktatáskutató számolt be az Országos Közoktatási Intézet (OKI) által kiadott, Iskola-informatika-innováció című kötetben nemrég megjelent tanulmányában - azt is elárulta, hogy a számítógéppel rendelkező szülők jóval több mint fele természetesnek is tartja, ha már ilyen korú csemetéje a monitor elé vágyakozik.

„Egyéni fejlettségtől függ, de 3 éves kor alatt még nem ajánlanám a számítógép használatát. A kicsiknek ebben a korban még nehezükre esik nyugodtan ülni, kitartóan figyelni" - húz korhatárt mégis Villányi Györgyné, az. OKI szakérlője. De vannak, akik sokkalta későbbre tolnák a számítógép-használat kezdési időpontját. Egészen odáig, hogy Arató Csongor Gondolatok a számítógép használatának iskolai oktatásáról című, tavaly megjelent írásában a középiskolai éveket tartaná a legcélszerűbbnek, szerinte informatikushallgatóival szerzett több mint egy évtizedes tapasztalata alapján a s/.ámitógeppel való munkában semmivel sem maradnak le azok, akik csak felnőttközeli korban kezdenek a géphasználatba.
Mindez persze nyugodt megfontolás tárgya lehet, ha a szülő még csak meditál azon, vajon mikor kezdje a barátkoztatást a gyerek és a gép között. Ám ha a már a magyar háztartások több mint ötödében jelen lévő gépek, a billentyűk és a képernyők ábrái felkeltik a szülőket amúgy is mindenben utánozni kívánó csemeték figyelmét, s azok erőnek erejével birtokba kívánják venni az amúgy is mindig a kezük ügyében lévő masinákat, egészen más jellegű lesz a probléma. Ilyenkor maradhat a tiltás - netán az engedékenység. Az óvodáskorú gyerekek számítógépezését egyébként korainak tartó Vekerdy Tamás gyermekpszichológus legfeljebb azt ajánlja, hogy ilyenkor a szülő a gyermeket ölbe véve engedje néhány percig szabadon „alkotni": rajzolni, a billentyűkkel „írni".
A kezdeteket azonban újabban már szoftverek is segítik, és az is bizonyos, hogy a tapasztalatok szerint egyes érdeklődőbb óvodáskorúak is igen hamar elsajátítják akár egyes fontos billentyűk és az egér használatát. Annak ellenere is, hogy ez utóbbi igen finom mozdulatokat, mozgáskoordinációt igényel. Sőt még inkább annak megértését, hogy egy, a képernyőtől távol végzett mozdulat eredménye a képernyőn realizálódik.

Noha a gyerekek általában lelkesen zongoráznak a billentyűkön, iskoláskor előtt a szakértők napi maximum húsz percben szabnák meg a gép előtt - akár önkéntes játékkal - eltölthető időt. Körülbelül ennyi ideig képes egy „átlagóvodás" az ilyen jellegű feladatra koncentrálni -tartják -, utána már tényleg csak céltalanul kalimpál. Persze a legrosszabb az lenne - figyelmeztetnek -, ha a számítógépet holmi tévékiegészítőként használnák. Sőt, „ne hagyjuk egyedül a számítógéppel a gyereket, az ugyanis nem bébiszitter" -figyelmeztet Kőrösné Mikis Márta, az OKI e témában többször publikáló kutatója is. Elsősorban azért - mondja -, mivel a gyerek amúgy is mindig meg akarja osztani a szülővel vagy a nagyobb testvérrel tevékenységének élményét. A szülő emellett praktikus segítség is, hiszen még az élőszóban utasításokat adó gyerekprogramok esetében is jó, ha segít valaki értelmezni a játék menetét.

„Nálunk 10-15 percig játszik egy gyerek a gépen, miközben a sorára váró négy-öt kortárs gyerek biztatja, tanácsokat ad neki" - jelzi Józunné Varga Rozália, a három éve számítógépes foglalkozást is kínáló Váci úti óvoda vezetőnője, hogy a gépjátékot az óvodások csoportos tevékenységként élik meg. A számítógépre egyébként úgy tekintenek, mondja, mint egy játékra a sok közül. Más kérdés, hogy sokak szerint az az ajánlatos, ha ez az (inter)aktív játék csak a második lépés: a kisebbeknél bőven elég közösen elindítani a meséket, verseket, dalokat tartalmazó programokat, és nézegetni, hallgatni ezeket.

Persze az óvodáskorúak számítógépes foglalkoztatását pártolók sem állítják, hogy a gép ne rejtene veszélyeket. És nem csupán azzal, hogy a helytelenül elhelyezett képernyő vagy a rosszul megvilágított billentyűzet rontja a szemet. Sokan félnek a géptől való függés korai kialakulásától is. „A gyermek iskolaéretlenségének az oka is lehet, hogy otthon állandóan a monitor elé ültetik, aminek az a következménye, hogy például alig beszél" - említ egy, a „tévéztetés" hatásához hasonló eredményt az óvodások számítógépezését egyébként támogató Kőrösné Mikis Márta. Szerinte az is probléma lehet, ha a szülők nem ismerik a gyerekek korának megfelelő szoftvert. „A kisgyerek számára korántsem a lövöldözős reflexjáték a hasznos" - figyelmeztet a veszélyfajtára Csabai Dolores, a MiniMa-nó nevű népszerű gyermekszoftver szerkesztője. Az általa készített program egyébként - mint mondja - még „függésbiztos" elemeket is tartalmaz. Egy-egy játék például csak pár percig tarthat, így véleménye szerint viszonylag könnyű abbahagyni az ilyesfajta „gépezést".

Bizonyos készségfejlesztő játékok kétségtelenül praktikusabban működtethetők a képernyőn, mint a valóságban. „Ha az összekevert jobb- és balkezes kesztyűket kell a játékosnak egymás mellé helyezni, akkor megtanul párosítani" - mond egy fejlesztőfeladatot Csabai Dolores. Hozzátéve, hogy ezt a gyakorlatot köny-nyebb a képernyőn megoldani, mint például papíron, ahol a sűrű áthuzigálások miatt néhány pár kesztyű párosítása után már kaotikus lenne a látvány.

Sokan dicsérik a színezős számítógépes játékprogramokat, mondván, ezek nem csupán a színfelismerést fejlesztik, hanem a szem és a kéz összehangolt finommozgását is, amire később az írásnál lesz szükség - így ezek akár egyenértékűek lehetnek a valóságos színezéssel is. Azt a félelmet pedig, hogy a látványt két dimenzióban ábrázoló képernyő fékezheti a térlátás kialakulását, Villányi Györgyné, a Keress, kutass, nyomozz! című játék egyik szerkesztője azzal oszlatná el, hogy „ezt kitűnően szolgálhatja egy olyan számítógépesjáték-manőver, amikor egy űrhajóval kell, akadályok kikerülésével, Földet érni".

A fokozatosságra azonban mindenki felhívja a figyelmet. Mint mondják, 3-4 éves korban általában a mesés, majd a színezős, a kirakós, a formafelismerős játékok ajánlatosak, s csak ezek után javasolt áttérni az összetettebbekre. „Jó tudni azonban, hogy ebben a korosztályban igencsak eltérő a gyerekek teljesítőképessége" - hangsúlyozza (ózanné Varga Rozália, hogy az egyéni fejlettség ez ügyben is fontosabb lehet az életkornál.

Sokan félnek mégis, hogy a korai számítógépezés népszerűsítése csupán egy új vásárlói szegmens megnyerése érdekében történik. Valóban el lehet gondolkodni azon, hogy a könnyen mosható, lapos klaviatúra, a gyermekkézre méretezett egér, a sok vonzó képernyős látvány és hangzás mennyit segít, illetve mennyit árt. Az viszont kétségtelen, hogy valamit válaszolni kell azoknak, akik tanácsokat várnak: büntessék, netán épp jutalmazzák a családi számítógépet - miként a világot - birtokba venni kívánó csemetéket.

SINDELYES DÓRA